Legyen drágább a taxizás, hiszen ez az utasok érdeke - álltak elő teljesen önzetlen követelésükkel a taxisok. A taxisszövetség magasabb, hatóságilag megszabott árakat és kevesebb taxit szeretne, állításuk szerint kizárólag az utasok és az ország érdekében. Mindez igazán megható lenne, az igazság azonban sajnos az, hogy a szabályzással rajtuk kívül tulajdonképpen mindenki rosszul jár: a magasabb árat az utasoknak kell megfizetni, míg a taxiengedélyek számának csökkentése azoknak fáj, akik új taxisként szeretnének belépni a piacra.
A taxisok érvelése nagyjából azon alapul, hogy az utasoknak is kedvezőbb lenne, ha a jelenlegi, sok különféle tarifa helyett egy egységesen magas díjat fizethetnének, illetve ha a heterogén, méretben és eleganciában eltérő taxiállomány helyett azonos minőségű járművek lennének csak. Őszintén szólva én elképzelni nem tudom, hogyan lehetne a kevesebb választási lehetőség a fogyasztó érdeke - a jól működő piac elvégre pont arról szól, hogy a fogyasztó azt kapja, amit hajlandó megfizetni. De ha esetleg mégis az egységes tarifa és járműállomány lenne az utasok érdeke, a piac ezt az igényt is kiszolgálja: ekkor az utasok azt a társaságot választják, ami az általuk elvárt, ideális díjrendszer mellett szállítja őket.
Piaci kudarc hiányában az állami beavatkozás nélküli szabad verseny társadalmilag optimális helyzetet eredményez. A taxis személyszállítás piacán számomra közel tökéletesnek tűnik a verseny: viszonylag könnyen helyettesíthető szolgáltatásról van szó, aminek mind az előállítói, mind a fogyasztói oldalán heterogén, árbefolyásolásra képtelen szereplők vannak - nem látni semmi olyan piaci kudarcot, ami a hatósági szabályozást indokolná. A taxisok így csupán a piacukat próbálják védeni, ami végül is érthető a részükről, de reméljük, hogy politikusaink nem dőlnek be nekik, amikor az ország érdekéről halandzsáznak.
A történet általánosabb tanulsága az, hogy a hatósági piacvédelem szinte soha nem a fogyasztók érdekeit szolgálja, hanem egy szűk iparági lobbi hatására történik, pont a fogyasztók kárára. A taxisok esetében még viszonylag könnyű átlátni a szitán, de azt például a közvélemény sajnos hajlamos elhinni, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok piacának megvédése a multi hipermarketek megadóztatásával nemzeti érdek - pedig csupán annyi történik, hogy a jó politikai kapcsolattal rendelkező piaci szereplők haszna magasabb lesz versenytársaik és a fogyasztók kárára.