Durva megszorítások jönnek. A szánalmas, 1,5%-os éves GDP-növekedés mellett a költségvetés számai borulnak, a hiánycél a legoptimistább esetben sem tartható.
Az idei deficit nem problémás, ugyanis az államosított nyugdíjpénzek bevételként való elkönyvelésével bármekkora hiányt el lehet takarni - nyugdíjpénzek nélkül valahol 4% felett lenne a hiány, most 2%-os többletet várunk - de 2012-re ez a kártya már nem lesz a kormány kezében. Jövőre az ideiglenes egyenlegjavító intézkedések, egyszeri tételek helyett muszáj lesz tenni valamit, amitől végre ténylegesen, tartósan és azonnal javul a költségvetés pozíciója. Az ilyen lépések (elvetemült neolib szóval: strukturális reformok) pedig általában nagyon fájnak politikailag, főként ha a kormány kommunikációja hagyományosan a "legyen minden ingyen - ne a zemberekkel fizettessék meg" tengelyre alapul.
A megszorításokat azért lesznek most különösen kellemetlenek, mert azok a Széll Kálmán tervvel már bejelentett deficitcsökkentésen felül értelmezendőek. A Széll Kálmán terv megszorításainak oroszlánrészét a kormány 2012-től ütemezte be, a jövő évi hiányterv azonban még akkor sem teljesül, ha ezek maradéktalanul megvalósulnak - a már megvágott felsőoktatáson, munkanélküli-ellátáson, rokkantnyugdíjon kívül kell találni valamit, ahol spórolni lehet. Ez biztos nem lesz népszerű - a kormánynak találnia kell valakit, aki elviszi a balhét a megszorítások miatt.
Kérdés, kit kiáltsanak ki felelősnek. Elmúltnyolcévezni másfél évvel kormányváltás után már nem nagyon lehet - ennek ellenére biztos megpróbálják -, a Fidesztől a saját holdudvar is komolyabb magyarázatot fog várni. A logikus bűnbakjelölt pedig Matolcsy lenne. A vuduközgazdász által vizionált 4-6%-os növekedés után az 1,5%-os tényleges adatot meglehetősen kézenfekvően lehet a matolcsizmus bukásaként értelmezni.
Nem mintha sajnálnám Matolcsyt, de a gazdasági lassulásért most elsősorban nem ő a felelős. A pocsék növekedést két tényezőnek köszönhetjük: a globális gazdasági környezet romlása miatt lassul a német gazdaság, így visszaesik a Németországba irányuló magyar export, ami a magyar gazdaság egyetlen húzóereje volt a válság óta, illetve a svájci frank szárnyalása az euróval szemben elviszi a háztartások elkölthető jövedelmét. Ez a két faktor a magyar gazdaságpolitika hatáskörén kívül áll, nem Matolcsy tehet róla. Az ő felelőssége inkább az, hogy a kormányváltás óta eltelt, aránylag nyugodt másfél év gazdasági szabadságharccal, ellentmondásos, ad hoc intézkedésekkel, koncepciótlan gazdaságpolitikával telt el, ahelyett, hogy felhasználták volna ez az időt (és a kétségtelenül meglévő politikai felhatalmazásukat) régóta esedékes, alapvető, de népszerűtlen reformok meglépésére. Ha ezt megtették volna, most sokkal kisebb kiigazításra lenne szükség.
