Politikai kockázat - lesz mit ebbe a rovatba írniuk azoknak, akik egy potenciális magyarországi befektetés üzleti tervét állítják össze. A politikai kockázat annak a veszélyét jelenti, hogy az adott ország politikai-szabályzási környezetében olyan előreláthatatlan változások következnek be, amik jelentős veszélyt jelentenek a projekt megtérülésére. Magas a politikai kockázat például Zimbabwe-ben, ahol Mugabe elnök bármikor államosíthatja a neki megtetsző vagyontárgyakat, vagy Magyarországon, ahol a Fidesz-kormány ad hoc alapon vethet ki több százmilliárd forintos terhet azokra, akiket éppen nem szeret.
A politikai kockázat elsődleges hatása az, hogy megnöveli a befektetők által elvárt hozamot. Míg a stabil politikai-gazdasági környezettel rendelkező országokban, például Németországban vagy Szlovákiában, a befektetők hajlandóak finanszírozni egy projektet, ha az éves haszon 4-5% körül várható, a politikailag kockázatos országokban - így Zimbabwe-ben és Magyarországon - csak azok a befektetések fognak megvalósulni, amik legalább 30-40%-os megtérüléssel kecsegtetnek, ellensúlyozva a magasabb kockázatot. Természetesen ez azzal jár, hogy jóval kevesebb beruházás érkezik az országba, kisebb lesz a gazdasági növekedés és kevesebb munkahely jön létre.
Lázár János és a kormány úgy tűnik, arra a következtetésre jutottak, hogy semmi szükségünk befektetésekre. Vigye a mocskos kapitalista a pénzét máshova, hozzon létre munkahelyeket inkább máshol! Úgysincs azokra szükségünk, hiszen majd mindannyian standiont építünk közmunkában...