Szerte a világon nehéz idők járnak a neoliberális/libertariánus gondolatra, Magyarországon pedig még inkább. Miniszterelnökünk a nyugati kapitalizmus bukását hirdeti, az egyén szabadságára és az individualizmusra épülő angolszász modell helyett a kínai-orosz modern felvilágosult abszolutizmust tartja követendő példának, ahol a kormány megmondja, mi legyen a gazdaságban, hiszen a zemberek jólétét nem lehet olyan kiszámíthatatlan tényezőkre bízni, mint a piac. Ennek szellemiségében a mainstream közgazdászok jajveszékelésére fittyet hányva veti ki spontán módon a százmilliárdos különadókat, lecsap az öngondoskodás szimbólumának tekintett magánnyugdíjpénztárakra, és úgy általában az erős, mindenbe beleavatkozó, mindent szabályozó állam mellett tesz hitet. Az Index egy kommentárja ezt az új irányzatot némileg eufémisztikusan kollektivistának nevezte, mások egy "sz" vagy egy másik "k" betűs szót emlegetnének.
Ezért teljesen érthetetlen számomra, hogyan válhatott pont az egykulcsos adó bevezetése gazdaságpolitikánk sarokkövévé. A lineáris adófizetés tipikusan neolib elképzelés, a gazdasági téren Orbánéhoz némileg hasonló "megvédjük a zembereket"-hangot megütő európai szocdemek általában a progresszív (azaz, aki tízszer annyit keres, az nem tízszer annyi adót fizet, hanem mondjuk harmincszor annyit) adózatás hívei. A kormány különadókat vet ki, államosít, sokkol, látszólag semmitől sem retten vissza, hogy megvalósítsa az egyébként annyira gyűlölt neolibek álmát - az egykulcsos adót. Ki érti ezt?
