Miscellaneous

Respekt a TASZ-nak: a liberális jogvédő szervezet következetesen kiáll a gyülekezési szabadság mellett, akkor is, ha történetesen szélsőjobboldali trollok gyülekezési jogairól van szó.

A TASZ álláspontja szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által az Óbudai Hajógyári Szigetre még januárban bejelentett tüntetés jogszerű. Tekintettel arra, hogy a bejelentés időpontjában a helyszín tekintetében nem volt megkötött bérleti szerződése senkinek, az közterületnek minősült, így a Budapesti Rendőrfőkapitányság nem is tehetett mást, mint hogy tudomásul vette a tüntetés bejelentését. Az önkormányzat által a Sziget-fesztivál megrendezéséről utóbb kötött szerződés nem lehet akadálya a tüntetés megtartásának.

A helyzet persze végtelenül abszurd. Ha az ilyenfajta trollkodás általánossá válik, a jövőben minden közterületen rendszeresen megrendezett esemény ellehetetlenül. Csábító megoldás lenne, hogy valamilyen kreatív jogi megoldással (pl adminisztrációs hiba "felfedezése" a tüntetés bejelentésével kapcsolatban, visszamenőleges hatályú rendeletmódosítás, stb.) küldjék el a hatóságok a Hatvannégy Vármegyét a francba, de szerintem az elmúlt évben annyi jogi kreativitásban volt részünk, hogy most már igazán itt az idő arra, hogy komolyan vegyük a törvényeket, akkor is, ha kellemetlenséggel jár. A tüntetést még januárban szabályosan bejelentették, a Sziget pedig csak áprilisban kötött bérleti szerződést az önkormányzattal - ezután nincs mit tenni, a tüntetőket nem lehet megakadályozni abban, hogy eljussanak a tüntetés helyszínére.

A továbbiakban persze szükség lesz egy olyan törvénymódosításra, amivel leállíthatóak a trollok, de ezzel is óvatosan kell bánni. Nem szabad lehetővé tenni, hogy az önkormányzat megakadályozza egy előre bejelentett tüntetés megtartását azzal, hogy gyorsan bérbe adja valakinek a tüntetés helyszínét - az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva a gyülekezési szabadság bármilyen korlátozásával kapcsolatban jobb nagyon gyanakvónak lenni.

Egy humoros idézet az index Pénz beszél rovata alatt a kommentekben spontán kialakult közgazdasági konferenciából:

kínai, vagy arab országbeli támogatottsággal be lehet vonni rengeteg dollárt lakossági hitelezés céljára szigorúan és kizárólag forintalapon

A humor persze az benne, hogy az illető mindezt komolyan gondolta. Némi jóindulattal rá lehet fogni, hogy rengeteg dollárnak megfelelő forintra gondol a kommentelő, bár így az nem világos, miért akarnának a kínaiak vagy az arabok forintalapon hitelezni.

Ennek kapcsán (na meg a többi komment okosságait elnézve) az jutott eszembe, hogy érthetetlen, miért nem lehet a középiskolákban legalább minimális óraszámmal valamilyen pénzügyi alapismeretek tárgyat oktatni. Az elmúlt pár év történéseinek fényében talán nem teljesen elvetemült felvetés, hogy érdemes lenne a diákoknak hallaniuk pár dolgot a hitelfelvételről, megtakarításról meg általában a piacgazdaság működéséről, mondjuk a csonka metafórák gyönyöreinek kielemzése helyett.

Ennek ellenére szinte egyáltalán nem hallani ilyen kezdeményezésekről. Kár. Inkább elfogadjuk alapértelmezésként, hogy az iskolák nem taníthatnak igazán hasznos és aktuális ismereteket...

A 60 éves kínai-magyar barátság éltetése után Orbán most Reagan-szobrot avat - a kontraszt már itt is megmosolyogtató, de az igazán röhejes az, ahogy a Fidesz önmagát Reagan ideológiai örököseként próbálja látni. Valójában a Fidesz elmúlt egy éve éles ellentéte mindannak, amiben Reagan hitt.

Ronald Reagan a stagfláció időszakában, 1981-ben lett elnök, és gyorsan rendben rakta a súlyos problémákkal küzdő amerikai gazdaságot. Gazdaságpolitikájának, a "Reaganomics"-nak a négy alappillére a dereguláció, az infláció megfékezése, az állami költekezés visszafogása és az adóterhelés csökkentése volt. Orbán - na meg a vuduközgazdász Matolcsy - mind a négy elvnek pont az ellenkezőjét vallja.

1) Dereguláció. Reagan a piacgazdaságot torzító állami szabályzás visszavágásában hitt - Orbánék kedvelt eszköze pedig a hatósági árazás, az államilag előírt béremelés és a kézi vezérlésre kapcsolt gazdaság. Nézetkülönbségüket legjobban talán a híres Reagan-idézet:

"Government is not a solution to our problem, government is the problem."

és az erős államról alkotott orbáni víziók kontrasztja illusztrálja.

2) Infláció. Reagan leglátványosabb sikere az olajárrobbanás okozta durva infláció letörése volt - Orbánék az inflációs cél megemelésére célozgattak, és megpróbálták eltávolítani az árstabilitást komolyan vevő jegybankelnököt, Simor Andrást.

3) Állami kiadások csökkentése. Hiába beszélt sokat a Fidesz az állami újraelosztás csökkentéséről és a kiadások megvágásáról, valódi megtakarításokat nem igazán látni - eddig inkább új adókkal és a magánnyugdíjpénzek államosításával tömték be a költségvetés lyukait. Ha a kormány tényleg közmunkaprogramokkal tervez egymillió új munkahelyet létesíteni, akkor az állami kiadások várhatóan a jövőben sem tudnak jelentősen csökkenni.

4) Adócsökkentés. "Igen, ez megvolt!" - kiáltanánk fel, de sajnos mégsem - bár a Fidesz az SZJA-kulcsokat csökkentette, az így kieső bevételeket nem kiadáscsökkentéssel, hanem a különadókkal fedezte. A különadók pedig végső soron nem a marslakókat terhelik, hanem a megadóztatott cégek ügyfeleit, alkalmazottait, beszállítóit és tulajdonosait - a magyar gazdaságot sújtó adóteher (ami egyébként a világon az egyik legmagasabb) így nem csökkent az SZJA-változás ellenére sem.

A Reaganomics évtizedes jólétet hozott Amerikának - a matolcsizmus vajon hogy fog beválni?

Döntsd a tőkét! - és ne siránkozz, ha nem lesz munkád.

Az állítólag konzervatív, harcos antikommunista kormány gazdaságpolitikája a Munkáspárt programjából kölcsönöz elemeket: haladunk a hatósági bérmegállapítás felé. Egy most benyújtott törvényjavaslat szerint szankciók érhetik azokat a magánvállalkozásokat, akik nem kompenzálják a kormány által elvárt mértékben az adórendszer elkúrását.

A politikusokra alapból jellemző betegség az önmaguk mindenhatóságába vetett hit. Különösen igaz ez a Fidesz-kormányra - vezető kormánypolitikusok felvállaltan a putyinizmust és a kínai modellt tartják követendő példának, és az erős államról meg az állami tulajdon kiterjesztéséről álmodoznak. A politikus hajlamos azt képzelni, hogy amit ő a törvénybe beleír, az úgy van és kész. Ha a kormány kijelenti, hogy az új adórendszerrel mindenki jól jár, akkor mindenkinek jól kell járnia - ha esetleg mégsem, az csakis azért lehet, mert imperialista ügynökök szabotálják a tervet. A kormány erre felállítja a bér-ÁVH-t, ami addig veri a munkáltatókat, amíg a 2+2-re ki nem jön az 5.

Ha a bérkommandó elég durva, még az is lehet, hogy sikerül kierőszakolni a munkaadókból a béremelést. Azonban semmi sincs ingyen. Hogyan tudja egy cég a forgalom, a jövedelmezőség, a hatékonyság, stb. növekedése nélkül emelni az alkalmazottak fizetését? Nos, leginkább úgy, hogy kirúg néhányat, és az ő fizetésüket - meg természetesen a feladatköreiket - szétosztja a maradók között.

És mi lesz azokkal, akiktől megválnak? A bérkommandónak erre nincs válasza. A munkanélküliek legfeljebb közmunkásnak mehetnek el lapátot támasztani az út szélén - elvégre ki lenne olyan hülye, hogy befektessen, munkahelyet teremtsen egy olyan országban, ahol a jogbiztonság lassan Venezueláéval vetekszik? Hogyan lehet úgy üzleti tervet írni, ha nem tudod, mikor fogja a kormány az adócsökkentésnek nevezett adóemelés hatásait a munkáltatókon leverni? Hogyan tervezed meg a bérköltségeket, ha azok leginkább az udvari főalkimista pillanatnyi szeszélyeitől függenek?

Amikor a politikus szuperment játszik, hogy megvédje az embereket, azt leginkább az emberek szokták megszívni. Kiszámítható piacgazdaság, jogbiztonság kell Magyarországnak, nem állami kézi vezérlés.

"A nemzeti együttműködés rendszere minden magyar számára nyitott [...]

Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar ember, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít"

Többet közt ezekkel a mondatokkal plakátolta tele a Fidesz a közhivatalokat egy éve. Szép, elfogadó, egységbe hívó szavak ezek. Azt sugallják, hogy a Fidesz felfogása szerint mi, magyarok, egy nagy, szerető családod alkotunk, amiből nem lehet kihagyni senkit irreleváns egyéni karakterisztikák miatt. A "bármilyen nemi irányultságú" sajnos pont kimaradt a felsorolásból, de merem remélni, hogy ha a Fidesz szerint minden korú, nemű, vallású, politikai nézetű magyar belefér a NER-be, akkor talán a melegeknek is lesz még hely.

Csak az zavar meg egy kicsit, hogy az elmúlt évek eseményeit nézve egyáltalán nem egyértelmű, hogyan is áll a Fidesz ezzel az elfogadás-dologgal. Az MSZP és az LMP már úgy-ahogy kiálltak a homofóbia ellen, a Fidesz azonban néma, mint a sír. Idén sok év után először - vélelmezhetően magasabb szintekről érkező sugallatra - a rendőrség nem akarta engedélyezni a melegfelvonulást, a bíróság kellett az engedély megadásához. A Fidesz által írt új alkotmány elfelejti megemlíteni a nemi irányultságon alapuló diszkrimináció tilalmát, de a melegházasságot azért jól megtiltja. Talán mégse gondolta a Fidesz annyira komolyan ezt a nagy egységesdit? A Nemzeti Együttműködés Rendszerében minden magyarnak helye van, kivéve azoknak, akik melegek?

Mi lenne, ha a Fidesz most mindenkorra eloszlatná a kételyeimet? Mondjuk Szíjjártó Peti kiállhatná, és egy egyszerű mondattal bejelenthetné, hogy

"a kormány álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárkit nemi irányultsága vagy identitása miatt hátrányos megkülönböztetés érjen, ezért a kormány elvi támogatásáról biztosítja a 16. Meleg Méltóság Menetét."

De most komolyan, a fenti mondat melyik részét nem tudja felvállalni a kormány? Hasonló nyilatkozatot egyébként a magyar szervek a pozsonyi melegfelvonulás kapcsán már aláírtak - ha a szlovák Pride-dal egyet tudnak érteni, akkor miért ne lehetne itthon is kiállni mellette?

És hogy miért kell a melegségből politikai kérdést csinálni? - kérdezik sokan a felvonulás ellenzői közül. Teljesen egyetértek, a nemi irányultság ugyanúgy ne legyen politikai kérdés, mint ahogy a balkezesség, a kék szem vagy a magas testalkat sem az. Nyugat-Európában a Pride-nak már nincs politikai üzenete, hiszen már minden tábor kiállt a melegek egyenjogúsága mellett - kereszténydemokrata, konzervatív körökben is vannak nyíltan meleg politikusok, és fel sem merül, hogy ez ne így lenne helyénvaló. Elvégre miért is kellene a jobboldalnak alapértelmezésként melegellenesnek lennie?

A Fidesznek egyetlen mondatába kerül, és a nemi irányultság megszűnik megosztó politikai kérdés lenni Magyarországon.

Egymásra talált az antiglob és a nemzeti-spirituális kultúrharcos: a Fidesz képviselője is támogatja az LMP "plázastop" javaslatát. Az elképzelés szerint 2012-től nemes egyszerűséggel betiltanák új bevásárlóközpontok és hipermarketek építését. A mérethatárt 800 négyzetméternél (százezer fő alatti településeknél 400 négyzetméternél) húznák meg - összehasonlításként egy átlagos hiper úgy 10 000 nm körül van.

Adott ugye az az alaphelyzet, hogy az emberek szeretnek bevásárlóközpontokban és hipermarketekben vásárolni, hiszen egy tető alatt megtalálnak mindent, kevesebb időt kell a bevásárlásra szánni, kiszámítható a minőség és alacsonyabbak az árak. A kultúrharcosnak azonban ez nem tetszik. A kultúrharcos jobban tudja az embereknél, mit kellene azoknak a saját pénzükkel és szabadidejükkel kezdeni, és ha nem hallgatnak az igére, akkor erőszakkal, törvényekkel kezd téríteni. Például betiltja a kifogásolt tevékenységet, csakis az emberek saját érdekében persze.

Az antiglobalista kultúrharcos ideológiai okokból abban hisz, hogy a hatékonyság rombolása vezet el az általános jóléthez. A hipermarket ugyanis azért tud olcsóbb lenni a sarki kisboltnál, mert hatékonyabb: professzionális beszerzéssel, logisztikával, készletezéssel dolgozik. Ha az LMP javaslata miatt kevésbé hatékony kiskereskedelmi formákhoz kell visszatérni, az végül a fogyasztónak fog többe kerülni.

A nemzeti-spirituális kultúrharcos ideológiája szerint a hiperek és a bevásárlóközpontok által képviselt életstílus erkölcstelen. Lelke rajta, mondanám, ha így gondolja, ne járjon plázába - de ő másoknak is elő akarja ezt írni. Ugyanarról van itt szó, mint a vasárnapi nyitvatartásnál: a kultúrharcos azt akarja, hogy az emberek vasárnap shoppingolás helyett inkább tárogatózni tanuljanak, és ha szép szóval nem lehet őket erre rávenni, majd menni fog erővel. Az pedig, hogy a hipermarket-ellenes hadjárat pont annak az üzletláncnak kedvez, amelyik áprilisban óriásplakátokkal ünnepelte a Fidesz győzelmét, nos, az biztos csak véletlen egybeesés lesz.

A plázastop kivégezné az építőipart, növelné a munkanélküliséget, növelné a fogyasztói árakat, visszafogná a gazdasági növekedést - de hát mindez apró áldozat lenne csak a kultúrharc oltárán.

Segítsen valaki ezt értelmezni:

A várhatóan 2012 január 1-én életbe lépő törvény újragondolná a család fogalmának definícióját. Az egyeztetés alatt álló törvénytervezet szerint "a család azon személyek gazdasági és érzelmi közössége, amelyben legalább két személy egymással egyenesági rokonságban áll".

Ha ez tényleg így kerül bele a törvénybe, akkor - értelmezésem szerint - azok az azonos nemű párok, akik biológiailag saját gyermeket nevelnek (ez ugye nőknél mesterséges megtermékenyítéssel, férfiaknál béranya segítségével lehetséges), a törvény szerint családnak számítanak, bár házasságot nem köthetnek. Ez mindenképpen dicséretes lenne, bár érzésem szerint a Fidesz szempontjából ez inkább bug, nem feature.

A gyermektelen vagy örökbefogadott gyermeket nevelő párok viszont úgy tűnik, nem számítanának családnak...

Legyen drágább a taxizás, hiszen ez az utasok érdeke - álltak elő teljesen önzetlen követelésükkel a taxisok. A taxisszövetség magasabb, hatóságilag megszabott árakat és kevesebb taxit szeretne, állításuk szerint kizárólag az utasok és az ország érdekében. Mindez igazán megható lenne, az igazság azonban sajnos az, hogy a szabályzással rajtuk kívül tulajdonképpen mindenki rosszul jár: a magasabb árat az utasoknak kell megfizetni, míg a taxiengedélyek számának csökkentése azoknak fáj, akik új taxisként szeretnének belépni a piacra.

A taxisok érvelése nagyjából azon alapul, hogy az utasoknak is kedvezőbb lenne, ha a jelenlegi, sok különféle tarifa helyett egy egységesen magas díjat fizethetnének, illetve ha a heterogén, méretben és eleganciában eltérő taxiállomány helyett azonos minőségű járművek lennének csak. Őszintén szólva én elképzelni nem tudom, hogyan lehetne a kevesebb választási lehetőség a fogyasztó érdeke - a jól működő piac elvégre pont arról szól, hogy a fogyasztó azt kapja, amit hajlandó megfizetni. De ha esetleg mégis az egységes tarifa és járműállomány lenne az utasok érdeke, a piac ezt az igényt is kiszolgálja: ekkor az utasok azt a társaságot választják, ami az általuk elvárt, ideális díjrendszer mellett szállítja őket.

Piaci kudarc hiányában az állami beavatkozás nélküli szabad verseny társadalmilag optimális helyzetet eredményez. A taxis személyszállítás piacán számomra közel tökéletesnek tűnik a verseny: viszonylag könnyen helyettesíthető szolgáltatásról van szó, aminek mind az előállítói, mind a fogyasztói oldalán heterogén, árbefolyásolásra képtelen szereplők vannak - nem látni semmi olyan piaci kudarcot, ami a hatósági szabályozást indokolná. A taxisok így csupán a piacukat próbálják védeni, ami végül is érthető a részükről, de reméljük, hogy politikusaink nem dőlnek be nekik, amikor az ország érdekéről halandzsáznak.

A történet általánosabb tanulsága az, hogy a hatósági piacvédelem szinte soha nem a fogyasztók érdekeit szolgálja, hanem egy szűk iparági lobbi hatására történik, pont a fogyasztók kárára. A taxisok esetében még viszonylag könnyű átlátni a szitán, de azt például a közvélemény sajnos hajlamos elhinni, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok piacának megvédése a multi hipermarketek megadóztatásával nemzeti érdek - pedig csupán annyi történik, hogy a jó politikai kapcsolattal rendelkező piaci szereplők haszna magasabb lesz versenytársaik és a fogyasztók kárára.

Illusztris társaságban vagyunk a legkorruptabb országok listáján:

forrás: The Economist

Igen, természetesen ez egy ki tudja milyen módszertannal készült, nagyon szelektív összeállítás. Tudjuk magyarázni a bizonyítványt. De azért valahol mégis szomorú.

A Rogán-féle bérkommandó már korábban is borzolta az idegeket - szerintem egészen félelmetes, hogy mainstream politikus komolyan központilag meg akarja szabni, hogyan emelkedjenek a bérek a magánszektorban. Erről volt már itt szó, most egy érdekes mellékszálra hívnám fel a figyelmet.

A történet valahogy ugye úgy kezdődött, hogy még a kampányban a Fidesz beígért egy "azonnali és radikális" adócsökkentést. A nagy adócsökkentés vége aztán a többség számára adóemelés lett, elsősorban azért, mert az állami bevételek csökkentése csak a deficit növelésével vagy az állami kiadások csökkentésével lehetséges - az előbbit nem lehetett, az utóbbit pedig nem merték meglépni, így szükségszerűen az adócsökkentés is nagyrészt elsikkadt. 

Januárban aztán észbe kapott a kormány, hogy a hó végi bérkifizetéseket látva morogni fog a plebs, úgyhogy bérkommandózásba kezdett. Jogrendszerünk egyelőre még Venezueláénál valamivel fejlettebb, így a magánszférában nem lehet miniszteri rendelettel felemelni a zemberek fizetését - a közalkalmazottakét viszont igen. A bérkommandó most büszkén jelenti, hogy a közszférában senki sem jár rosszul:

A bérmonitoring bizottság vizsgálata szerint a közszférában mára gyakorlatilag mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, így a kincstári szférában, vagyis az állami foglalkoztatottak esetében, valamint az állami és az önkormányzati vállalatok körében is - ismertette [Rogán Antal].

És ugyanekkor kormányunk a közszféra béreinek befagyasztását jelenti be: 

Az új intézkedések masszívan érinteni fogják a közszféra bő hétszázezer dolgozóját. A kormány ebben a körben nominális szinten befagyasztaná a bérköltségeket egészen 2015-ig, magyarul, a fizetések még az inflációval sem emelkednének a következő négy évben.

Érti ezt valaki? Felemelik a fizetéseket, és aztán rögtön befagyasztják őket négy évre? Tudja a bal kéz, mit csinál a jobb?

Feldühített:

"Ezzel párhuzamosan a kabinet 2014 végére 300 ezer új munkahelyet hozna létre"

Tessék megérteni, a munkahelyeket nem a kabinet hozza létre, nemhogy 300 ezret, egyet sem. A munkahelyeket magánvállalkozások hozzák létre, nem szociális jótékonyságból, nem azért, mert így akarnak hozzájárulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikeréhez, hanem azért, mert tulajdonosaik számára értéket (értsd: profitot) termel az új alkalmazott munkája. A kabinet feladata csupán annyi, hogy félreálljon az útból, ne akadályozza meg a magánvállalkozásokat a munkahelyek létrehozásában - jogi bizonytalansággal, magas adókkal, túlzott szabályozással: gazdasági szabadságharccal, különadókkal, hatósági árszabályozással.

A munkahelyteremtéshez mindössze ezt a pofonegyszerű összefüggést kellene megérteni.

...hogy 50%-os alkotmányos adósságkorlát ide vagy oda, 2014-ben nem lesz alacsonyabb a GDP-arányos államadósság, mint ma? A nyugdíjállamosítás és az esetleges jövőbeli számviteli forradalmak hatásai nem számítanak.

Az államadósság csökkentése nemes célkitűzés, és Orbánnak ezt az unalmas közgazdász-érvek helyett sikerült kurucos mázba csomagolnia gazdasági szabadságharc címén, ami akár ügyes politikai húzás is lehetne. A gond csak annyi, hogy az eltelt lassan egy év alatt a kormány kristálytisztán demonstrálta, hogy képtelenek az adósság csökkentéséhez elengedhetetlen, de népszerűtlen kiadáscsökkentő intézkedéseket meghozni. A bevételek növelésére a már egyébként is halálra adóztatott, a világ egyik legnagyobb adóterhét nyögő magyar gazdaságban nincs sok tér.

Az adósság "kinövéséhez" szükséges 5-6%-os növekedést pedig az udvari főalkimistán kívül senki sem gondolja komolyan.

Általánosságban nem tartom jó ötletnek a katonai beavatkozásokat. Hiába a magasztos eszmék és az őszinte, jó szándékok, fegyverekkel nehéz egyszerre működőképes és úgy-ahogy demokratikus államot építeni egy diktatúrából. Kitűnő példa erre Afganisztán, ahol hiába volt minden adott egy "igazságos háborúhoz" - széleskörű nemzetközi felhatalmazás, és egy kellően gonosz, de elég gyenge ellenfél - a NATO-csapatoknak rá kellett jönniük, hogy a tálibok elűzésével még közel sem ért véget a küldetés - és most, 10 évvel, több tízezer halottal és ezermilliárd elköltött dollárral később sem világos, hogy mikor fog.

A fentiek ellenére a líbiai akció megítélése közel sem egyértelmű. A nyugati koalíció megszerezte az ENSZ BT beleegyezését, bírják az Arab Liga támogatását (bár ők elég sunyi módon mintha próbálnának visszatáncolni), és a líbiai felkelők is úgy tűnik, igénylik a katonai támogatást. A Cameron-Sarkozy páros előtt nem nagyon állt jobb lehetőség: ha tétlenül végignézik, amint a kadhafista erők halomra lövik Bengázi lakosságát, jó eséllyel ugyanazok mondanak rájuk kígyót-békát, akik most az intervenció ellen beszélnek. Ruandában és Boszniában nem avatkozott be a nyugat - meglett az eredménye. Szomáliában, Afganisztánban és Irakban beavatkozott - annak is.

Rögtön hallani persze a szokásos hangokat, hogy a beavatkozást a líbiai olajkincs megszerzése motiválja, hiszen Bahreinben, Jemenben, Elefántcsontparton, Sri Lankán meg még ki tudja hol is beavatkozhatnának, mégse teszik - mert ott nincs olaj!

Ez nevetséges érv. Az olajat legegyszerűbb úgy biztosítani, ha az ember megvásárolja azt egy baráti diktátortól, aki boldogan kiárusítja országa természeti erőforrásait némi offshore vagyonért cserébe. Viszonylag demokratikus országokkal sokkal nehezebb tárgyalni. Európa országai közül Olaszországnak fűződnek komolyabb érdekei a líbiai olajkitermeléshez, talán nem meglepő, hogy az olaszok nem különösebben lelkesek az akcióval kapcsolatban. Ha Európa valóban csak az olajellátását akarná biztosítani, sokkal értelmesebb lenne a másik oldalon, Kadhafi mellett beavatkozni.

Túl gyorsan változik a helyzet ahhoz, hogy bárki konkrétabb jóslatokba merjen bocsátkozni. Van arra esély, hogy happy enddel végződjön a történet - a légicsapások meggyőzhetik Kadhafi zsoldosait, hogy inkább máshol keressenek munkát, a kadhafitlanított Líbia pedig elindulhatna a demokratizálódás útján -, de az is elképzelhető, hogy az ország de facto kettészakad, és inkább egy Szomália-szerű failed state jön létre. A beavatkozás nem gondolom, hogy ronthatna a helyzeten, de jó eséllyel nem is javít rajta sokat - és ekkor pedig kár pazarolni a darabonként 100 millió forintos tomahawkokat.

Még az előző témához kapcsolódva, egy videó a világ szerencsésebbik feléről.

A videón Zach Wahls, egy 19 éves egyetemista beszédet mond Iowa állam szenátusa előtt egy, az államban már korábban legalizált melegházasság betiltását célzó törvényjavaslat kapcsán. Amerikában szokásos, hogy a törvényhozók szavazás előtt meghallgatják az adott téma szakértőinek véleményét (ez talán annyira nem is rossz ötlet :)), Zach-et pedig két nő nevelte fel:

Az Economist szavai szerint "this is what it looks like to win an argument".

A történet egyébként happy enddel zárult, a demokrata többségű szenátus elvette a javaslatot.

-Hatósági áras távhő: csak tudnám, miért utálja a kormány annyira a kommunistákat, amikor gazdasági elképzeléseik ilyen szépen összecsengenek.

-Orbán tegnapi kurucos beszéde angolul már nem hangzik olyan jól.

-Az atomenergia nagyságrendekkel kevesebb halálesetet okozott, mint a szén vagy az olaj.

-Brazil munkaügyi szabályzás: az alkalmazottak bére soha, egyetlen reállal sem csökkenthető, közös megegyezéssel sem. Következmény: évente a brazil dolgozók egyharmadát elbocsátják.

A hét eleji nagy csomagolás közepette viszonylag kevés figyelmet kapott a kormány devizaadósmentő tervezete. Az elborult lázálom és tragikomédia keverékére emlékeztető ötlet szerint a kormány 190 Ft-on "befagyasztaná" a svájci frank árfolyamát, az adósok 3 és fél évig legfeljebb ezen az árfolyamon törlesztenék a hiteleket. Szerencsére nem a kötött devizagazdálkodásra való visszatérést tervezzük - legalábbis egyelőre -, a valós és a rögzített árfolyamból adódó különbözetek a 3 és fél éves időszak alatt gyűlnének egy számlán, utána meg majd lesz valami - ezt kényelmesen a 2014-es választások utánra halasztaná a kormány. A bankrendszer bedőlését megakadályozandó Matolcsy kézi vezérlésre kapcsolná a pénzintézeteket, és némi határidős- és származékos piaci varázslást követően beleöntene vagy 80 milliárd forintot az egészbe.

A tervet Matolcsy ma cáfolta, úgyhogy a kormányzat kiszámíthatóságát figyelembe véve nem lepne meg, ha jövő héten már szavazna róla a Parlament.

Az opciós trükközés jól hangzik, de mint ahogy az életben sehol, a pénzpiacokon sincs ingyenebéd - ha 190 Ft-on akarsz frankot vásárolni, megoldható, de meg kell adni az árát. A számlát pedig az adófizetők fogják állni - azok, akik családi költségvetésüket megszorítva pontosan fizették a törlesztőrészleteket, akik a magasabb kamatozású, de árfolyamkockázattól mentes forinthiteleket választották, vagy akik anyagi lehetőségeiket reálisan felbecsülve egyáltalán nem vettek fel hitelt.

Ne legyen semmilyen mentőöv. A bankok leírják a felelőtlenül kihelyezett, behajthatatlan hiteleket, a bankkal kiegyezni nem tudó adósok a hitelből vásárolt ingatlanokból albérletbe költöznek, és mindannyian megtanultunk egy nagyon kemény leckét.

A Westboro Baptista Egyház, egy amerikai szekta, Irakban életüket vesztett katonák temetése mellé szervez tüntetéseket a halálukat ünneplő transzparensekkel, hogy felhívják magukra a közvélemény figyelmét. Üzenetük lényege röviden annyi, hogy Isten utálja a katonákat, a melegeket, a katolikusokat és a zsidókat, illetve a szekta pár tucat tagját leszámítva gyakorlatilag mindenkit.

Felháborító, undorító és elképesztően primitív? Az. Az egyik elhunyt tengerészgyalogos édesapja, akinek a temetésén többek közt "Thank God for dead soldiers" feliratú transzparenssel jelentek meg a szekta tagjai, beperelte az egyházat. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága azonban a héten úgy döntött, hogy az alkotmány Első Kiegészítésében garantált szólásszabadság kiterjed a szekta mondanivalójára is, így az egyház nem köteles kártérítést fizetni.

A magyar médiatörvény most egy időre kikerült a sajtó figyelméből, de ez az eset jól rávilágít arra, miből is áll a szólásszabadság valójában. Az Első Kiegészítés célja, hogy mindenki szabadon hangot adhasson véleményének, függetlenül attól, hogy arról az aktuális közvélekedés mit gondol. Az állami közbeavatkozás nélkül folyó párbeszéd alapvető demokratikus érték, és az egész társadalom jobban jár, ha a felmerülő radikális gondolatok megtalálják a helyüket a politikai palettán, mintha illegalitásba kényszerülnének. A mainstream ideológiák soha nem szorulnak rá az Első Kiegészítés védelmére, hiszen azokat senki sem akarná betiltani, a szólásszabadság szükségszerűen azt jelenti, hogy népszerűtlen gondolatok védelmére kel az ember - akkor is, ha elborzasztó baromságnak tartja a konkrét véleményt. A szólásszabadság mindig a többség zsarnokságától véd egy kisebbséget.

Érdemes ezt összevetni a magyar szabályozás felfogásával. A médiatörvény gondolkodásmódját Schmitt Pál jellemezte talán a legjobban, amikor azt mondta, hogy a szólásszabadság ugyan fontos, de még fontosabb az emberi méltóság, az ifjúság meg egyebek védelme. Alapvetően szabadon beszélhet mindenki, kivéve, ha olyat mond, ami nekünk nem tetszik.

Részleges szólásszabadság nincs. A szólásszabadság lényege pont az, hogy korlátozás nélkül vonatkozik mindenkire és mindenre, hogy válogatás nélkül kiállunk minden olyan vélemény mellett, amit akármilyen indokkal el akarnak hallgattatni. Igen, így az esetek nagy többségében idiótákért fogunk küzdeni, de az idiótáknak is joguk van a szólásszabadságra, és ezen jog bármilyen korlátozása precedenst teremt újabb és újabb korlátozásokra. Ezek a beavatkozások egyenként lehet, hogy népszerűek lesznek - sokan támogatják az "ifjúságellenes" vagy a "családi értékekkel ellentétes" tartalmak betiltását -, de ha hiszünk az szólásszabadság alapkoncepciójában, akkor nem fogadhatjuk el, hogy az aktuális közerkölcs határozza meg, éppen milyen véleményeknek lehet szabadon hangot adni.

A Magyar Kommunista Munkáspárt 5606 szavazatot, az összes leadott szavazat 0,09%-át szerezte meg a 2010-es országgyűlési választásokon. Életkoruknál fogva a magyar választópolgárok nagy része első kézből rendelkezik tapasztalatokkal arról, miért működésképtelen a központi tervezésen alapuló kommunista gazdaság.

A fenti két tény arra engedne következtetni, hogy a kommunizmus társadalmi támogatottsága a mai Magyarországon elhanyagolható. Azonban azt a megdöbbentő felismerést kell tennünk, hogy erről szó sincs - a magyar választók körében nagyon is népszerű az újracsomagolt, kommunista címkétől megfosztott, de jellegében ízig-vérig szélsőbaloldali politika.

Az egyre elharapódzó bizottságalapítási mánia közepette a kormány az új szja-rendszer hatásait vizsgáló akciócsoportot állít fel, hogy "megvédje az embereket". Rogán Antal, a bizottság leendő vezetője arról értesült, hogy "nem mindenhol tartották be [az OÉT-ben meghozott, nem kötelező érvényű] bérmegállapodást". Még szerencse, hogy "a kormány és a Fidesz-KDNP képviselőcsoport" rögtön a tettek mezejére lép, és "nyomást fog gyakorolni a magánszférára", hogy felemeljék a zemberek fizetését. Aki esetleg úgy érezné, hogy munkáltatója nem megfelelően alakította a fizetését, ingyen hívható telefonszámon feljelentheti a szemét kapitalistát.

Piacgazdaságban a bérek a munkavállalók és munkáltatók milliónyi, egyéni alkuja során alakulnak ki, a munkakereslet és -kínálat viszonyához igazodva, nem egy ki tudja milyen érdeket képviselő "érdekegyeztető" sóhivatal, és főként nem politikusok deklarációja alakítja őket. Az emberek bére akkor fog növekedni, ha a szabályozási és adózási környezet lehetővé teszi a gazdasági növekedést, és nem akkor, ha mindenféle állami bizottságok kijelentik, hogy itt márpedig jólét lesz, mertkülönben.

Döntsük már el végre, akarjuk-e ezt az egész piacgazdaság cuccot. Ha hiszünk abban, hogy működik a kapitalizmus, akkor ne próbáljuk egyesével visszacsempészni a szocializmus "vívmányait". Ha meg nem, akkor mit finomkodunk, kiáltsuk ki újra a Magyar Népköztársaságot, mutassa az utat Hugo Chavez baráti Venezuelája.

"Konzervatív forradalomban" élünk ma Magyarországon. Mielőtt még nagyon nekimennénk a konzervatívoknak, tegyük hozzá, hogy valódi konzervativizmusról szó sincs - csupán egy halom önjelölt erkölcscsősz, kisebbségi komplexusos zsebdiktátor és álszent nyárspolgár érzi úgy, hogy a hatalom közelébe került. Ezen felbátorodva hódolnak együtt kedvenc hobbijuknak: azt élvezik, ha beleszólhatnak mások életébe. Az autokrata az irányítást önmagáért szereti, ürügyként a "közerkölcs", a "családi értékek", a kiskorúak védelmét és egyéb hangzatos eszményeket felhozva szabályoz, betilt és előír. Felnőtt, szabad emberek önként, szabad elhatározásból végzett tevékenységei elé állnak, és megbírságolják, bebörtönzik (jobb helyeken kivégzik) őket a "közjó" érdekében.

A mandiner ügyeletes idiótája éppen a pornót tiltaná be, hiszen állítólag súlyos függőséget okozhat (valaki pornófüggés miatt vesztette el a munkáját! - nemnevet), házasságok is tönkremehetnek miatta. A szerző felvonultatja az erkölcsvédelem teljes arzenálját: az erotikus tartalmak "társadalmi problémát is jelentenek", nem csak "magánbűnök", hanem a "közerkölcsöt" is sértik. Majd feltűnik a Szent Grál: a kiskorúak vannak veszélyben! Save the baby seals!

Az autokrata számára teljesen természetes a "nekem nem tetszik, ergo tiltsák be" gondolatmenet. Dobray kolléga szerint a pornó rossz, és van annyira nemes, hogy más helyett is meghozza a döntést, nem hagy senkit kísértésbe esni. Tilcsákbe.

A szomorú az, hogy nincs egyedül. A melegek felvonulnának. Nemtetszik. Keresztény értékek. Tilcsákbe. Szabad, felnőtt emberek vasárnap végeznének munkát. Nemjó. Családi értékek. Tilcsákbe. Az is számít, mi megy a diszkóban. Ha Harrach Péternek nem tetszik, tilcsákbe. És ez csak a mai index termése volt.

Iránban egyébként a Valentin-napot sikerült legújabban betiltani. Ezen a napon a szívet, félszívet illetve vörös rózsát ábrázoló képek birtoklása tilos. Vallásellenes. Nyugati métely. Tilcsákbe. Van tehát hova fejlődnünk. Úgyis meg lett mondva, hogy a keleti szelek fújnak a világban...

Itt a február (már egy ideje), megérkeztek a kormány várva várt deficitcsökkentő csomagjának első részletei. Matolcsyék tervezik többek közt a rokkannyugdíjak alapos felülvizsgálatát, az utazási kedvezmények megnyirbálását, egyes adók megemelését illetve új adónemek bevezetését.

A csomagot én óvatos bizakodással fogadnám. Csalódást okoz, hogy a korábban kommunikáltnál kisebb lesz a kiadásoldali korrekció, nagyobb szerepet szánnak az adóteher emelésének a deficit csökkentésében, bár különösebben nem meglepő fejlemény ez, hiszen az állami kiadások megvágása jellemzően sokkal fájdalmasabb, mint ugyanazt az összeget plusz adókban beszedni. A kiadásoldalon a legkomolyabb megtakarítást a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata jeletheti, ami a magyar gazdaság egyik alapvető problémáján próbálna segíteni. A rendszerváltás után a rokkantnyugdíj a munkanélküli-ellátás burkolt formájává vált, az álláskeresést feladva sokan bízták magukat inkább az állami ellátórendszerek gondjára. Mindennek következményeként Magyarországon európai összehasonlításban aránytalan magas a rokkantellátásban részesülők száma. Az index cikke szerint a kormány minden harmadik-negyedik rokkantnyugdíjast visszaterelné a munkaerőpiacra. Mindenképpen ígéretes, hogy a kormány eltökéltnek tűnik a rokkantsági fok komoly ellenőrzésére, azonban félő, hogy túlzottan ambíciózusnak bizonyul a célkitűzés. Sok év rokkantnyugdíj után sok esetben rendkívül nehéz lesz visszatalálni a munka világába, feltételezem, a cégek nem kapkodnának az idősebb, rokkantnyugdíjból kényszerűen visszatérő munkavállalók iránt. Mellékszál, de ez is kitűnően illusztrálja a magas minimálbér jelentette problémákat: ha nem kerülne kötelezően több mint 100 ezer forintba egy munkavállaló havi foglalkoztatása, az exrokkantak is könnyebben találnának munkát.

Fontos kiemelni, hogy a kormány által említett közmunkaprogramok nem jelentek valós megoldást. A közmunka a szociális segélyezés egy formája, jóval közelebb áll a munkanélküli segélyhez és a rokkantnyugdíjhoz, mint a piaci alapú foglalkoztatáshoz. Ha valakinek egy cég munkát ad, azért teszi, mert a munkavállaló a cég számára anyagi értéket hoz létre, és ezt a cég munkabérrel honorálja. A közmunkánál viszont az értékteremtés legjobb esetben is másodlagos, a hangsúly a munkanélküliségi mutatók közpénzből történő kozmetikázásán van. A közmunka ráadásul borzasztóan nem hatékony: sokkal olcsóbb lenne magáncégeket versenyeztetni mondjuk egy utca takarításáért, mint motiválatlan, semmilyen elvárással nem szembesített közmunkásokkal elvégeztetni ugyanazt.

A 65 év felettiek ingyen utaztatásának megszüntetése szintén régóta esedékes. Alapvetően soha nem jó ötlet, ha valaki fizetés nélkül vehet igénybe valamit, aminek a használata egyébként nincs ingyen, ugyanis ez pazarlásra, a szolgáltatás túlzott használatára ösztönöz. Jó ötlet lenne mind a diákok, mind az idősek minden utazási kedvezményének megszüntetése, azt így felszabadult összeget pedig lehetne a diákok illetve idősek közvetlen, utazástól független támogatására fordítani. Ez olyan intézkedés, amitől - a hatékonyságnövekedés miatt - kivételesen majdnem mindenki jól járna. Tartok tőle azonban, hogy a kormány nem meri végigvenni ezt a politikailag rendkívül kellemetlen vállalást, ugyanis kitűnő muníciót adna a baloldali demagógiának.

Az elektronikus útdíj sem ördögtől való ötlet, teljesen helyenvaló, hogy a közutak használóinak meg kell fizetniük annak költségeit. Itt az a veszély, hogy opportunista módon a "zöldadó" jóval túl megy ezen, és puszta pénzforrásként tekintve a közúti fuvarozókra a valós költségeknél jelentősen nagyobb adóterhet állapít meg. Ez illeszkedne abba a trendbe, hogy a kormányzat az emberek megadóztatása helyett inkább a cégektől vonna el pénzt (lásd pl szektorális válságadók), ez azonban csak látszólag népbarát intézkedés. A plusz adó mindenképpen a megadóztatott cégek tulajdonsaitól, alkalmazottaitól, beszállítóitól és ügyfeleitől von el pénzt, akik mind "zemberek". A fuvarozók (bankok, hipermarketek, telekomcégek, stb...) megadóztatása ugyanúgy az embereknek kerül pénzbe, legfeljebb kevésbé látható módon. Meg kell említeni, hogy a magasabb fuvarozási költségek súlyosan hátráltathatják a gazdasági növekedést.

Az egészségtelen élelmiszerekre kivetett "hamburgeradó" inkább szimbolikus jellegű, pármillárdos tétel lehet. Első ránézésre logikusnak tűnne, hogy mivel az egészségtelen életmódot élő egyén magasabb költségeket jelent az állami egészségügy számára, meg kell adóztatni az egyén saját egészségére káros döntéseit, hiszen nem méltányos, hogy mások (az adófizetők) vállalják döntéseinek anyagi következményeit. Ezen elv elfogadása azonban nagyon messzire vezet: mivel majdnem minden döntésünk kihat valamilyen módon az egészségünkre, ez felhatalmazást adna az államnak, hogy messzemenőleg szabályozza és adókkal befolyásolja életünk legapróbb részleteit. Az elv alapján indokolt lenne például a mozgásszegény életmód állami szankcionálása, a télen vékony kabátban utcára menők megbüntetése és a napkrém nélkül napozók vagy a felhevült testtel vízbe ugrók megbírságolása. Nagyon hosszú téma ez, de a hamburgeradó egy újabb lépés az emberek felett atyáskodó, minden döntésünkbe beleszóló, felnőtt embereket óvodába záró állam létrehozása felé.

Saját pénzt vezet be Rábaköz: ősztől rábaközi tallérral is lehet fizetni egyes nyugat-magyarországi boltokban. Hasonló rendszer működik már egy ideje Sopronban, az ottani "valutát" kékfranknak hívják. A kezdeményezéstől a "tőke helyben tartását" és a "pénzforgalom felgyorsítását" várják. Nem hagyományos értelemben vett új pénznemről van szó, a gyakorlatban földrajzilag korlátozott felhasználhatóságú vásárlási utalványnak lehet tekinteni a helyi "pénzt". Forintért, egy az egyhez átváltási arányban lehet majd tallért vásárolni, a fedezet egy helyi takarékszövetkezetnél kerül elhelyezésre, 100%-os tartalékolás mellett.

Ökörség? Kétségtelenül, de a példa mégis hasznos lehet ahhoz, hogy rávilágítsunk egy, a köztudatba nagyon mélyen beágyazódott tévhitre: arra, hogy a protekcionizmus, a helyi termékek előnyben részesítése kedvező a helyi gazdaság számára.

Hogyan gondolkoztak a rábaközi tallér kiöltői? A Rábaközben él mintegy 70 000 ember. Ha ezek az emberek helyi vállalkozóknál költik el a keresetüket, a térségen belül marad a pénz. A helyi vállalkozók a bevételből a helyi lakosoknak fizetnek munkabért, akik utána szintén helyi termékeket vásárolnak, így bezárul a körforgás. A lakosoknak lesz munkájuk, el lesznek látva helyben termelt árucikkekkel és szolgáltatásokkal, felvirágzik a Rábaközi gazdaság. Ha azonban a helyiek máshol, mondjuk Veszprémben előállított javakra költik el a keresetüket, akkor a pénz "kimegy" Rábaközből, és Veszprémben hoz létre munkahelyeket. A legjobb tehát az lenne, ha egy nagy falat építenénk Rábaköz köré, benntartva a helyiek pénzét és kinntartva a máshol termelt árut.

Hasonlóan gondolkodnak nagyon sokan kicsit nagyobban. A "Magyar Termék" mozgalom célja például az, hogy rávegye a magyar fogyasztókat a védjeggyel ellátott termékek előnyben részesítésére. Ezzel a fogyasztó állítólag támogatja a "gazdaság és a hazai munkaerőpiac erősödését, valamit a magyar gyártók és szolgáltatók munkáját", ráadásul jól is jár, hiszen a "magyar termékekre költött pénz az országban marad". Nagyjából minden politikai erő egyetért abban, hogy a magyar gazdaság felemelkedésének útja az, ha magyar emberek más magyar emberek által előállított termékeket vásárolnak. A "nemzeti" táborban magától érthetődő, hogy külföldi termék rossz, hazai termék jó, az LMP a környezetvédelemmel kombinálja a dolgot, és még Gyurcsány Ferenc is megvette kétszer annyiért a magyar tejet a szlovák helyett. Egyszóval úgy tűnik, egy ideális világban egyszerűen betiltanánk az importot, akkor garantáltan mindenki magyar terméket vásárolna, és egyhamar eljönne a Kánaán. Kár, hogy az EU, a WTO meg egyéb gyanús nemzetközi szervezetek ezt nem engedik. Bizony, a globális pénzügyi hatalmak kezébe került kis hazánk.

Hol van a hiba a gondolatmenetben? Rábaköz példája esetében talán könnyebb elfogadni, hogy a bezárkózás, a nem helyben előállított termékek kizárása semmiképpen sem lehet előnyös Rábaköz számára. Magyarország Rábaközhöz hasonló térségek százaiból áll, és ha minden térség csak helyi termékeket lenne hajlandó vásárolni, akkor Magyarország egészében sokkal szegényebb lenne, mint egyébként. Egy kicsit "kizoomolva" ugyanez a helyzet Európa, sőt, a világ országaival is: ha mindenki a saját gazdaságát próbálja támogatni a többiek rovására, végül mindenki sokkal rosszabbul jár, mintha szabadon kereskednénk. Két azonos minőségű termék közül a drágábbat választani nem hazafias cselekedet, hanem egyszerűen ökörség.

Az elemzőknek tetszettek Orbán Viktor mondatai. Jelentem, nekem is. A Wall Street Journalnak adott másfél órás interjújában a miniszterelnök beszélt többek közt a deficitről, a különadókról, a forintárfolyamról és a jegybankról.

Deficit-témában Orbán kiállt a 3%-os hiány elérése mellett. Itt mozgásterünk nincs igazán, ennél nagyobb deficitet nem tolerálnának a piacok, szerintem nagyon pozitív, hogy ezen már nincs vita. Orbán a megátalkodott neoliberális típusoknak még olyan cukorkákat is elejtett, mint a "GDP-arányos állami újraelosztás mértékének csökkentése". Ez elvben már 2011-től megvalósul.

A jegybankra kitérve elmondta, hogy a "törvények értelmében a monetáris politika nem tartozik a kormányzat hatáskörébe". Hmm, akkor mégsem lesz elfoglalva a monetáris tanács márciusban? Orbán azt szeretné, hogy az IMF-hitelkeret lehívott, de fel nem használt részét (ez most az MNB-ben ül devizatartalékként vészhelyzetre) fizesse vissza az ország. Így csökkenthető lenne az államadósság, a kisebb tartalékok jelentette sérülékenységet pedig olyan gazdaságpolitikával lehet ellensúlyozni, "amit a piacok hitelesnek találnak". Orbán úgy gondolja, hogy a gazdaságpolitika "közvetlen, nagyon objektív és erős ellenőrzésére" van szükség. Erre nem nemzetközi szervezeteket tartja a legalkalmasabbnak, hanem a piacot. A piacon lehet felmérni leginkább a gazdaságpolitika sikerességét, és ha az a piacon nem talál kedvező fogadtatásra, akkor meg kell változtatni.

Az interjú alapján egy olyan miniszterelnök képe rajzolódik ki bennem, aki tisztában van a gazdasági realitásokkal, érti a piacgazdaság működését, és aki nem ellenségnek, hanem objektív mércének látja a nemzetközi tőkepiacokat. Az elmondottakból ítélve Orbán elkötelezett a költségvetési kiadások csökkentése és a felelős állami gazdálkodás mellett.

Mindez akár optimizmusra is adhatna okot. Azonban ott vannak sajnos a biztató szavak mellé a kormány eddigi intézkedései, a nyári "gazdasági szabadságharc", a jegybank ostroma, a jóléti kiadások csökkentésének teljes elutasítása, az uniós jogot sértő protekcionista különadók, a magánpatikák kényszerértékesítése szép csendben, a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása és elköltése folyó kiadások fizetésére, az "itt nem a Moody's kormányoz", és ez az egész leöntve tömény demagóg Hugo Chavez-i retorikával.

Szeretném azt hinni, hogy februárban tényleg eljön a várva várt konzervatív forradalom, a kisebb állammal, a nyugdíjrendszer, az egészségügy és a közösségi közlekedés valódi, átfogó reformjával. Úgy érzem viszont, hogy a WSJ-vel beszélő Orbán Viktorból csak a megrögzött populista szól, aki azt mondja a piacpárti gazdasági napilap tudósítóinak, amit azok hallani szeretnének.

 Update: de, beveszik a monetáris tanácsot. A jegybank tehát márciusban, mintegy 10 hónap ostrom után esik el.

Nocsak.

Németország hivatalos álláspontja (tehát nem egy kormánytag magánvéleménye!) szerint Magyarország nem alkalmas arra, hogy médiakérdésekben az EU-t képviselje a keleti partnerek felé. Ez elég kemény pofon.

A médiatörvény már vagy egy hete a nemzetközi média össztüzében áll. Szokatlan ez a kiemelt figyelem, nem is tudom, utoljára mikor szerepelt Magyarország ennyit külföldi lapok hasábjain. Talán ez a szintű nemzetközi sajtóvisszhang indokolatlan is - főként ahhoz képest, hogy a sokkal durvább nyugdíjállamosítás relatíve visszhang nélkül maradt - de a sajtószabadság megnyirbálása érzékeny téma, könnyű ráharapni.

A médiatörvénnyel szerintem a kormány közvetlen szándéka nem diktatúra kiépítése lenne, ettől függetlenül egy ilyen szabályozás tényleg nem való jogállamba. Akkor miért születhetett meg mégis a törvény?

Egyrészt ott van a politikusi mindenhatóságba, a mindent szabályozó, mindenbe belavatkozó, nagy államba vetett hit, az "egy kicsit több szabályozás sose árt" mentalitás. A Fidesz úgy gondolta, megfogalmaznak egy kellően rugalmas törvényt, aztán majd a médiahatóság alkalmazza azt, ahogyan gondolja. Ha valami mégse jó, akkor majd szólnak Szalai Annamáriának, az egyszerűbb, mint átírni az egészet. Ilyesmiről beszélt Fellegi is - az más kérdés, hogy jogállamban a törvények védik az állampolgárt, nem a hivatal jóindulata, amivel eltekint a törvény alkalmazásától.

A másik ok, hogy - kimondatlanul, annyira nevetséges - a Fidesz a népesedési politika eszközének tekinti a médiát. Egyes körökben régóta élő mítosz, hogy a csökkenő születésszámot a társadalom "családellenessége" okozza, értve ezalatt a házasság nélküli kapcsolatok, a "szingli életmód", a homoszexualitás növekvő elfogadottságát, és a vallásosság (azaz a kereszténység) vegetálását. Abban bíznak, hogyha az NMHH ilyen-olyan indokokkal eltünteti a kifogásolt tartalmakat a médiából, akkor a kialakuló családbarát légkörben újra többet fognak szülni a magyar nők. Erre pedig boldog fanatizmussal lehet rávágni, hogy tessék, itt a virágzó magyar gazdaság megalapozása, ez teremti majd meg a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, és ez az indoka annak, miért kellett most tűzön-vizen keresztül átvinni a médiatörvényt.