John kólát szürcsölgetve meredt ki az ablakon a Moody's székházából a londoni Cityben, és elnézte a ködös angol háztetőket. Hétfő reggel volt. Kegyetlenül fájt a feje. "Tegnap megint eggyel több volt a whisky a kelleténél" - morogta maga elé. Bedobott egy aszpirint, és próbált a munkára koncentrálni.
Magyarország dossziéja hevert az asztalon. Unottan lapozott bele a mappába. Beutazta már a fél világot, New Yorkban született, Hong Kongban tanult, Londonban dolgozott, de Magyarországról még nem hallott. "Kelet-Európa" - gondolta - "mi van ott? Kommunisták meg vodka. A whisky jobb". Próbált visszaemlékezni az előző estére. Annyi biztos, hogy öltönyben, ötszáz fonttal a zsebében lépett be a klubba, reggel pedig meztelenül, egy árva penny nélkül ébredt egy hotelszobában valami japán vagy koreai csaj mellett, de hogy közte mi történhetett, ötlete sem volt.
Nézte a szürke felhők alatt szürke utcákon szürke öltönyben tovasiető szürke embereket, és elfogta az életundor. "Leminősítünk" - gondolta - "hadd szenvedjenek ezek a hogyishívják... magyarok".
Majd felállt, fogta a kabátját, és elindult kifelé. Ha siet, még talán megtalálja azt a japán csajt. Vagy koreai volt?